Tekintetes Hölgyek, Urak!

Alulírott,
Bodor Bálint, rendes igaökör, született a füves határszélen, jelenleg lakos egy tisztességes istállóban, a szarvasmarha fajta koros, becsületes ágából való, ezennel bátorkodom a magam s több száz név szerint meg nem nevezett, de jámbor életű ökörtársam nevében alázatos panasszal élni ama sérelmek tárgyában, melyek bennünket a magyar nyelv, költészet, gyermekvers, szólásmondás és egyéb tréfás emberi könnyelműség útján immár hosszú idők óta érnek, egyes haszontalan, lusta, Sehallselát Dömötör és más emberdiákok miatt.

Mert tudniillik, hetedhét országon túl is híres békességünk, türelmünk. Tűrtünk mi szelet, sarat, legyet, járomfát, hosszú országutat, nehéz szekeret, rosszkedvű gazdát, türelmetlen hajcsárt, sőt olykor még a vasárnapi gyerekeket is, akik az emberiség jövő reménységeiként különös örömet lelnek a farkunk indokolatlan meghúzásában. De hogy emellé még a magyar literatúra is a nyakunkba akassza a butaság cégérét, igazán méltatlan.

Mert mi az kérem, hogy éppen rajtunk verik el a port?  Nem kívánunk mi nagy elégtételt. Nem akarjuk, hogy a poéták ezentúl így zengjenek rólunk: „Ó, te csillagszemű, te barázdák bölcse,  szérűk Szókratésze.” Jól van az úgy, ahogy van; nekünk az ilyen cifra beszéd különben sem állna jól. Nem is csinálunk hát nagy szalondisputákat.

De mégis. Tessék nekünk mutatni olyan embert, aki mindig serény, mindig szellemes, mindig helyén van az esze, s ebéd után sem néz úgy maga elé, mint egy lemondott községi jegyző. Ha pedig a lassúság már magában véve butaság volna, akkor a naplementét pörbe kellene fogni, mert igen komótosan megy végbe.

A magyar irodalom különben is csintalan jószág. Szeret huncut lenni ott, ahol jól cseng a sor. A rímet elébb valónak tartja az ökörléleknél. Mindazonáltal nem követeljük a szólások és közmondások haladéktalan visszavonását sem.  Azt ugyanis nagyon helyénvalónak tartjuk, hogy „Tanulj tinó, ökör lesz belőled!”  Ezt  úgy hisszük, az élet igen sűrűn igazolja.

No, te pedig, embergyerek, addig tanulj, míg a térded nem ropog, s a szemed elbírja a betűt, mert később már nehezebben fog az ész, mint a rozsdás kasza. Nem bolond beszéd az, hogy tanulj, tinó, ökör lesz belőled: annak az a veleje, hogy ifjú korában kell az embernek fölszedni, amit lehet, mert mikor már benő a feje lágya, helyén a makacsság ül, akkor már igencsak késő a tudomány után szaladni. A fiatal ész olyan, mint a jó fekete föld: amit idejében belevetsz, azt megszaporítja.

Maradok tisztelettel: egy ökör, ki többet hallgatott, mint amennyit az emberek tanultak.

Isten tartsa kendteket okosabban, mint amilyennek bennünket mondotok!

Szerző: eBagoly